"Kovács Ákos e kötetében egyetlen, ám igen bonyolult, számtalan feltárásra váró összefüggést rejtő kérdéskörre keresi a választ: hogyan, milyen módon használták fel (és ki) a különféle »népi hagyományokat« a XIX-XX. század során a helyi városi kultúrák, az egyházak, a politikai elitek. Nem csupán azt kérdezi, hogy a nacionalizmusnak, a nemzetállami logikának megfelelően miként találtak fel egy-egy hagyományt, azaz nem pusztán az etnográfiai esettanulmányok módszertani problémáival néz szembe, illetve szembesíti olvasóit, hanem a mikrohistoriográfia és az interdiszciplinaritás összefüggéseivel is.

Kovács Ákos ugyanakkor radikális szerző, s azt is kérdezi, mikor, kinek állott az érdekében egy-egy néprajzi hagyomány feltalálása, illetve esetlegesen meglévő helyi szokások kiaknázása, új társadalmi, szemantikai térbe helyezése, kiknek állott érdekében a kulturális gyakorlatok egész szerkezetének megváltoztatása, ha úgy tetszik, elrablása. Vagyis e kötet tárgya, úgy is fogalmazhatnánk, a szerző által felfedezett, azonosított terület, az urbánus nacionalizmus által kihasznált és teremtett helyi kultikus és szakrális népszokások, mitohistoriográfiai hagyományok eseteinek történeti elemzése és kritikai vizsgálata. Mindebből adódik, hogy Kovácsot nem pusztán a nacionalizmus emlékkultúrájának esetei érdeklik, nem az emlékezettörténelem nagy mítoszai, hanem ott izzik fel érdeklődése, ahol - Erdeivel szólván - város és falu vidékén, előbbi az utóbbit fel- és kihasználja. Különös történetek ezek: esetenként a néprajz, illetve a politikatörténet találkozásának vagyunk a tanúi, amikor azt látjuk, miként lesz a nacionalizmus által áthatott determinált, feltalált népszokásokból paródia, illetve szürrealista rémálom. Azaz a szerzőt nem a nemzettudat mitizálásának nagy történetei, a historizmus normarendszerében helyt kapó narratívák foglalkoztatják, hanem e hagyomány peremei, túlfeszített helyi értelmezései, amelyek java részéből mindenféle tudományos kontroll hiányzik. A tanulmányok pontról pontra követik nyomon, hogy mint ürült ki mindaz a nemzeti hagyomány, amely elvesztette kapcsolatát a történelemmel, s elmerült az aktuálisan kihasználó emlékezet örömében. A kérdés a következő: mire lehet alkalmas, mire használjuk a nemzeti emlékezetet. A szerző válasza világos: önismeretre. Ha van értelme, haszna Pusztaszernek, akkor a kritikai reflexió. Pusztaszer - Bovaryné - mi magunk lennénk. Kovács Ákos igazi etnográfus. Úgy tűnik, a költővel tart: »Az én szemem száraz. Nézni akarok vele« - írta Petri György."

György Péter